}

Zsűri

A pályázatok szakmai értékelését a marketing szakma – a tudomány, az oktatás és a gyakorlati megvalósítás terén dolgozó - elismert személyiségeiből álló zsűri végzi, s ítéli oda a „Marketing Diamond”elismeréseket.

szakmai zsűri a marketingmunka szakmaiságát, hatékonyságát és hatásosságát ismeri el a marketing gyémántokkal, a szakmailag kiváló marketing védjegyének odaítélésével. A pályázatok nem egymással fognak versenyezni, hanem a zsűri előzetesen megadott értékelési szempontjai alapján kerülnek minősítésre. Minden egyes pályázat, amely az értékelési szempontoknak megfelel, megkapja a Marketing Diamond elismerő védjegyet.

Minden beadott pályázatot minimum két független szakértő értékel, (az ügynökségek által benyújtott nevezéseket a megbízói oldal, a megbízói oldal által benyújtott nevezéseket pedig a szolgáltatói oldal) a kiírásban feltüntetett szakmai szempontok (lásd: pályázati kategóriákban), kritériumok alapján, s tesz javaslatot a "Marketing Diamond”elismerésben részesülő nevezőkre vonatkozóan. Eltérő javaslat esetén a zsűri elnöke is felkérésre kerül, akinek a véleménye dönti el az értékelés eredményét.

A pályázat a zsűrizési módszer tekintetében is különbözik a többi szakmai díjtól. A zsűri két részből áll: egyrészt az ügynökségi szakemberekből, másrészt a megbízói oldal TOP 50 legsikeresebb marketing- és kommunikációs vezetőből. Az ügynökségi szakemberek a megbízói oldalról benyújtott pályázatokat, míg az ügynökségek által benyújtottakat a megbízói oldalt képviselő zsűritagok fogják értékelni. A díj ezáltal is lehetőséget biztosít a kisebb ügynökségeknek, hogy bemutatkozzanak a nagy márkákat képviselő marketingvezetők előtt, valamint a marketing-aktív vállalkozásoknak, hogy sikeres tevékenységüket a szolgáltatói oldal képviselőivel megismertessék és elismertessék. 

A zsűri elnöke az elmúlt évekhez hasonlóan Hinora Ferenc, a Magyar Marketing Szövetség elnöke. 


Zsűritagok:

Hirdetői oldal
Bánhegyi Zsófia
Bánhegyi Zsófia
Szerencsejáték Zrt. | Kereskedelmi Igazgató
Dr. Bozóky Anita
Dr. Bozóky Anita
MVM Zrt. | Kommunikációs Igazgató
Bölöni Olga
Bölöni Olga
Yettel Magyarország | Brand Group Manager
Csanak Gabriella
Csanak Gabriella
Microsoft Magyarország | Marketing és Operatív Igazgató
Gesztesi Gábor
Gesztesi Gábor
DIEGO Kft. | Marketing igazgató
Hovanyecz Norbert
Hovanyecz Norbert
SuperShop Kft. | Ügyvezető Igazgató
Jákó Eszter
Jákó Eszter
Kommunikációs szakember
Károlyi Zsuzsanna
Károlyi Zsuzsanna
E.ON Zrt. | Márka és Marketing vezető
Kovács András Péter
Kovács András Péter
Szegmens Kommunikációs Vezető
Lovas Tamás
Lovas Tamás
eMAG | Marketing igazgató
Lőrincz Barbara
Lőrincz Barbara
Heineken Zrt. | Group Brand Manager Premium Brands Marketing
Metykó Tibor
Metykó Tibor
Euronics | Marketing vezető
Mérő Ádám
Mérő Ádám
The Coca-Cola Company | Consumer & Shopper Connection Europe
Németh Károly
Németh Károly
SPAR | Marketing Vezető
Dr. Papp Adrienn
Dr. Papp Adrienn
Miskolci Egyetem, Marketing és Turizmus Intézet | egyetemi adjunktus
Sándor Gabriella
Sándor Gabriella
Kommunikációs szakember
Sommer Ádám
Sommer Ádám
Praktiker | marketing, PR és e-commerce igazgató
Szalkai Réka
Szalkai Réka
Mastercard | Marketing Igazgató
Szilva Mónika
Szilva Mónika
Tesco Magyarország | Vásárlói Élményért Felelős Igazgató
Török Szabolcs
Török Szabolcs
| marketingkommunikációs szakember
Ügynökségi oldal
Hinora Ferenc
Hinora Ferenc
MMSZ elnök
Positive Adamsky | CEO
Bay Áron
Bay Áron
Exact Match | CEO, Head of PPC&Data
Bonyhádi Gábor
Bonyhádi Gábor
BPdigital | Üzletfejlesztési igazgató
Bódi Krisztina
Bódi Krisztina
Marketing Art Kft. | ügyvezető
Damjanovich Nebojsa
Damjanovich Nebojsa
Resend Agency | CEO
Knapcsek Katalin
Knapcsek Katalin
KNK PR&Média | Managing Director
 Hidvégi Krisztina
Hidvégi Krisztina
Lounge Group | Médiaigazgató
Lakatos Zsófia
Lakatos Zsófia
Emerald PR Kft. | ügyvezető
Lévai Richárd
Lévai Richárd
Liftup | CEO, online marketing szakértő
Nagy Andrea
Nagy Andrea
Positive Adamsky | PR Managing Partner
Papp Gábor
Papp Gábor
The Pitch | CEO, Online Marketing & SEO szakértő
Dr. Papp-Váry Árpád
Dr. Papp-Váry Árpád
BGE|Marketing Tanszék, egyetemi docens PhD Magyar Marketing Szövetség | alelnök
Dr. Piskóti István
Dr. Piskóti István
Miskolc Egyetem / Intézetvezető
Vas Zoltán
Vas Zoltán
A4C MARKETING KFT. | Értékesítési és marketing igazgató