}
- 2022 -
Erősödik a marketing stratégiai szerepe a KKV szektorban is
Rekordot döntött a Marketing Diamond Awards
Január 26-án, a budapesti SYMBOL-ban adták át a Marketing Diamond Awards 2022-es elismeréseit. Idén ismét a Billingo Technologies Zrt. lett „Az Év Megbízója”, a Kreatív Vonalak Kft. pedig a tavalyi évhez hasonlóan „Az Év Ügynöksége” díjat nyerte el. „Az Év Marketingnagykövete” címet a Pentacom ügynökség érdemelte ki a 29 tagú, meghatározó hazai hirdetőkből és ügynökségi szakemberekből álló zsűri szavazatai alapján.
A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) immár nyolcadik alkalommal hirdette meg a kisebb ügynökségek és a kisebb költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások számára a Marketing Diamond Awards díjat. A kezdeményezés alapvető célkitűzése változatlanul az, hogy a hatékony marketingmegoldások elismerésével és azok széleskörű népszerűsítésével a szövetség hozzájáruljon az igényes, szakmailag helyes gyakorlatok elterjedéséhez, valamint segítse a kisebb piaci szereplőket is a minél tudatosabb marketingtevékenység végzésében. A kis-és középvállalatok, valamint a szerényebb marketing-költségvetésből gazdálkodók esetén még fontosabb feladatunk rávilágítani arra, hogy a marketing üzleti eredményességet támogató ereje leginkább akkor mutatkozik meg, ha a marketing a szervezeteken belül kiemelt stratégiai-, menedzsmenti, illetve üzletfejlesztési szerepet kap, túlmutatva a végrehajtó, puszta értékesítést támogató funkcióján – emeli ki az MMSZ elnöke, Hinora Ferenc. Ez a fajta edukációs célkitűzés egyben a díj kiemelt küldetése is - teszi hozzá a szervezet első számú vezetője, akik egyben a szakmai zsűri elnöke is.
Sárospataki Albert, az idén újra elismert Billingo Technologies Zrt. alapítója szerint egyértelműen látszik, hogy azok a szereplők aknázzák ki az üzleti lehetőségeket megfelelően, illetve kezelik a társadalmi és környezeti kihívásokat eredményesen, akik a marketingre nem pusztán költségtényezőként, hanem sokkal inkább stratégiai területként gondolnak. Nagy Barna, az idén is díjazott Kreatív Vonalak Kft. ügyvezetője az ügynökségek kiemelt szerepét abban látja, hogy a szerényebb költségvetéssel bíró projektek esetén is a lehető legkreatívabb, leginnovatívabb eszközökkel, megoldásokkal támogassák a vállalkozásokat stratégiai és üzleti céljaik elérésében.
A Marketing Diamond Awards nem csak abban különbözik a többi szakmai díjtól, hogy a kisebb forrásból kivitelezett megoldásokat, kampányokat, illetve programokat díjazza, hanem a zsűrizési módszer tekintetében is. A pályázat zsűrije idén is két részből állt: az ügynökségi oldalt 14, míg a hirdetőket összesen 15 szakember képviselte a szakmai grémiumban, amelyre nagy munka hárult, hiszen rekordszámú jelentkező pályázott idén is a Marketing Diamond Awards kiírására: 76 cég összesen 223 nevezése érkezett 14 kategóriába. A pályázók több mint fele az ügynökségi oldalt képviselte, míg idén már 36 megbízó is pályázatot nyújtott be, amely örömteli növekedést mutat az elmúlt évekhez képest. A legtöbb pályázat a márkaépítés, a design és kreatív megoldások, az online felületen futó kampányok, a tartalommarketing, valamint az eseményalapú aktivációk kategóriájába érkeztek. A soha nem látott mennyiségű pályázatból a zsűri döntése alapján idén összesen 167 gyémánt kerül kiosztásra.
A rekordszintű nevezési szám igazolja, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy ügynökségek és a nagy márkák kiváltsága, hanem a kis költségvetésű kampányok sajátja is lehet. Az idei kiemelt érdeklődés egyben ugyanakkor azt is példázza, hogy a hazai kkv-ék egyre inkább marketingorientált szervezeteket építenek, amely segítségével a vállalkozások képesek lehetnek megfelelő válaszokat adni a jelenlegi időszak kihívásaira is.
A díjátadót január 26-án tartották a budapesti SYMBOL-ban, az elismerések átadását követően pedig egy kötetlen “networking night” is megrendezésre került, amelyen számos hirdető vállalkozás és szolgáltató ügynökség képviselője vett részt.
A Marketing Diamond Awards 2022-es díjazottai megbízói oldalról:
ACE Telecom | Kis Költségvetésű integrált kampányok | Lakossági Internet Kampány |
Alpen Pharma Kft. | Márkaépítés | AlpexaVit Probio márkabevezetése / Lovas projekt |
Balatonfüredi Turisztikai Egyesület | Online felületen futó kampányok | Karácsonyi Mozgó Kalendárium |
Bethesda Kórház Alapítvány | Eseményalapú aktivációk | Jótékonysági gálával a Bethesda Gyermekkórház márkaépítéséért |
Billingo Technologies Zrt. | Tartalommarketing | Billingo tartalommarketing 2022 |
Billingo Technologies Zrt. | Ügyfél-elégedettségi | “Van élet a KATA után” - Az Átalányadózás bevezetése |
Billingo Technologies Zrt. | Design és Kreatív | Forbes print és Számlázóköltöztető |
Billingo Technologies Zrt. | Márkaépítés | Női vállalkozók elérése |
Billingo Technologies Zrt. | Direkt marketing megoldások | Billingo Direkt marketing megoldások 2022 |
Billingo Technologies Zrt. | Online felületen futó kampányok | Billingo - Online felületen futó kampányok 2022 |
Billingo Technologies Zrt. | Közösségi médiamegoldások | Billingo - Közösségi médiamegoldások 2022 |
Billingo Technologies Zrt. | Egyéb digitális megoldások | Billingo - Egyéb digitális megoldások 2022 |
Billingo Technologies Zrt. | Kis költségvetésű integrált kampányok | Billingo - Kis költségvetésű integrált kampányok 2022 |
Billingo Technologies Zrt. | Eseményalapú aktivációk | Billingo LIVE |
Billingo Technologies Zrt. | Produkciós és nyomdai gyártások | Átalányadós lettem, úgyhogy billingózom |
Billingo Technologies Zrt. | Társadalmi célú kampány | Pro bono Átalányadó kalkulátor és szakértői tanácsok vállalkozói költségcsökkentéshez |
Billingo Technologies Zrt. | Innovációmarketing | Billingo - Innovációmarketing 2022 |
Billingo Technologies Zrt. | Purpose marketing | Könyvelői kapcsolatok építése |
Bio-Fungi Kft. | Társadalmi célú kampány | IskolaGomba kampány |
Budapest Congress Center | Tartalommarketing | Budapest Congress Center 3D virtuális értékesítési platform |
BUM Bevásárló és Tematikus utcák Nonprofit Kft. | Eseményalapú aktivációk | SlowXmas 2021 |
Csokonai Színház | Kis költségvetésű integrált kampányok | "Így költöztünk mi" videóklip |
Csokonai Színház | Márkaépítés | A Csokonai Fórum márkaépítése |
DKV Debreceni Közlekedési Zrt. | Márkaépítés | A Zöld Buszok alkalmazása a DKV brand-építésében |
DKV Debreceni Közlekedési Zrt. | Kis költségvetésű integrált kampányok | DKV 2022 Vágányzár kommunikáció |
DKV Debreceni Közlekedési Zrt. | Eseményalapú aktivációk | DKV megjelenés a 2022-es Debrecen Drive-on |
ÉAK Nonprofit Kft. | Társadalmi célú kampány | Ne dobd ki az iskolatáskád! - Adománygyűjtő akció |
EXIM Magyarország | Eseményalapú aktivációk | EXIM Awards 2022 |
Flexibill Kft. | Tartalommarketing | Jól van ez így? kampány |
Flexibill Kft. | Design és Kreatív | Flexibill UX/UI újratervezés |
Góré Étterem | Purpose marketing | Góré Művésztábor |
Közért+ Zrt | Kis költségvetésű integrált kampányok | Áfamentes ajánlatok decemberi integrált kampány |
KPMG in Hungary | Társadalmi célú kampány | Ticket to Pride – Út a befogadó, sokszínű és bizalmon alapuló vállalati kultúrához |
Lizzy Card Papír Kft. | Márkaépítés | PlanAll márkaépítés 2022 |
Lizzy Card Papír Kft. | Eseményalapú aktivációk | PlanAll Day - A tudatosság napja konferencia |
Lizzy Card Papír Kft. | Közösségi médiamegoldások | Remind bookazine social media bevezető kampány |
M & Z 2007 Kft. | Közösségi médiamegoldások | |
MARESI FOODBROKER Kft. | Produkciós és nyomdai gyártások | Twinings - Alice in Winterland hirdetőoszlop |
Martonvásár Város Önkormányzata | Eseményalapú aktivációk | Huszárvágta a Giro d'Italia martonvásári szakaszán |
Mátra Biker Sport Club | Márkaépítés | Mátra Biker Sport Club |
Mátra Biker Sport Club | Társadalmi célú kampány | Mátra Biker Sporttábor |
Móricz Zsigmond Színház | Márkaépítés | Márkaépítés - Bencs Villa |
Móricz Zsigmond Színház | Márkaépítés | Szindbád Színháztörténeti Múzeum és Rendezvénytér |
Móricz Zsigmond Színház | Eseményalapú aktivációk | A Móricz Zsigmond Színház Zenés szilveszteri gálaműsora - a Duna Televízión - 2021 |
Móricz Zsigmond Színház | Eseményalapú aktivációk | 21. VIDOR Fesztivál - a Móricz Zsigmond Színház szervezésében |
Móricz Zsigmond Színház | Produkciós és nyomdai gyártások | A Móricz Zsigmond Színház és az általa szervezett rendezvények marketing anyagai |
Móricz Zsigmond Színház | Online felületen futó kampányok | A Móricz Zsigmond Színház online felületen futó kampányai - 2022 |
Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. | Társadalmi célú kampány | INPUT Program |
Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. | Eseményalapú aktivációk | Civitas Sapiens Okos Város konferencia és kiállítás |
Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. | Márkaépítés | Az Év Digitális Faluja díj |
Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. | Tartalommarketing | Mesterséges Intelligencia kihívás |
Pécsi Tudományegyetem | Ügyfél-elégedettségi programok | Ügyfél-elégedettség a felsőoktatásban – A Pécs Summer School Program |
Pécsi Tudományegyetem | Márkaépítés | Márkaépítés a felsőoktatásban: International Seasons / Nemzetközi Évad interkulturális rendezvénysorozat |
Piramis Építőház Kft. | Kis költségvetésű integrált kampányok | Egyedülálló családbarát szolgáltatás bevezetése az otthonteremtési támogatás maximalizálására: „Otthonfelújítási támogatás teljes körű ügyintézése” |
Pureco IDEA Kft. | Design és kreatív | Jubileumi brandépítő ajándéktárgy - bravúros design és koncepció |
Rossmann Magyarország Kft. | Társadalmi célú kampány | Rossmann - A polip kilencedik karja |
Sárvár Tourist & TDM Nonprofit Kft. | Online felületen futó kampányok | Érmegyűjtő játék |
Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. | Eseményalapú aktivációk | Királyi Desszertverseny Székesfehérváron az Aranybulla Emlékév jegyében |
Terék Művészeti Kft. | Innovációmarketing | Tárogató Hungarikum Koncert |
V.30 Belvárosi Sportközpont | Márkaépítés | Zöld-innováció/Greenovatív Ökoház |
V.30 Belvárosi Sportközpont | Márkaépítés | Sport- és Élményközpont: ADVENTI Adomány Naptár |
V.30 Belvárosi Sportközpont | Online felületen futó kampányok | V.30: PRAMA - innovatív sportszolgáltatás |
V.30 Belvárosi Sportközpont | Kis költségvetésű integrált kampányok | V.30 Márkanagykövetek: Dolgozó, mint szószóló |
V.30 Belvárosi Sportközpont | Társadalmi célú kampány | V.30: Tegyük szebbé a gyermekek karácsonyát |
V.30 Belvárosi Sportközpont | Ügyfél-elégedettségi programok | Ügyfélelégedettség: Mennyit ér a vásárló mosolya? |
WEST HUNGÁRIA BAU Kft. | Tartalommarketing | WHB - Alkoss maradandót Te is! fotópályázat |
WEST HUNGÁRIA BAU Kft. | Márkaépítés | WHB Mesekedd |
WEST HUNGÁRIA BAU Kft. | Társadalmi célú kampány | Maradandót adunk |
WMN Event and Production Kft. | Eseményalapú aktivációk | Hello, WMN!Élet. Kult. Ember – Élőben a színpadon! |
A Marketing Diamond Awards 2022-es díjazottai ügynökségi oldalról:
Ad Lunam Marketing | Közösségi médiamegoldások | Marischka étterem marketing |
B2W Kft. | Társadalmi célú kampány | B2W A NŐKÉRT és a NŐKRE CÉLZÓ cégekért |
B2W Kft. | Eseményalapú aktivációk | B2W Alkotótábor |
BeeCorp Studio Kft. | Eseményalapú aktivációk | SziZona |
BeeCorp Studio Kft. | Produkciós és nyomdai gyártások | Vita-Mind |
Bowman and Becker | Márkaépítés | A futniszep.hu 4 versenyből álló versenysorozata |
Bowman and Becker | Márkaépítés | A Legisly márkaépítésének stratégiája |
BP Digital | Tartalommarketing | Tartalommarketing kampány SEO segítségével - Borindex |
Chiro Marketing Kft. | Közösségi médiamegoldások | Közösségi média-megoldások |
Chiro Marketing Kft. | Márkaépítés | Márkaépítés |
Chiro Marketing Kft. | Közösségi médiamegoldások | Integrált közösségi média kommunikáció több platformon keresztül |
Chiro Marketing Kft. | Kis költségvetésű integrált kampányok | Kis költségvetésű integrált kampány |
Creatum Kft. | Márkaépítés | BÁCS-KISKUN MEGYEI TERMÉK |
Creatum Kft. | Design és Kreatív | SIÓ VITATIGRIS |
Effectivo Communications | Tartalommarketing | Lead generáló B2B tartalommarketing |
Effectivo Communications | Márkaépítés | Eredménycentrikus márkaépítés a Dr. Hummel márkával |
Effectivo Communications | Online felületen futó kampányok | Hatékony online kampányok Orientify.hu |
Effectivo Communications | Kis költségvetésű integrált kampányok | Kicsiből nagyot! Meghívódiszkont.hu integrált kampányok |
Effectivo Communications | Kis költségvetésű integrált kampányok | Eredményes lead generálás kis költségvetésből Garcon.hu |
Effectivo Communications | Társadalmi célú kampány | MTSZSZ Társadalmi célú kampányok |
Effectivo Communications | Tartalommarketing | Edukatív tartalommarketing lead esővel |
Effectivo Communications | Márkaépítés | BaByliss márkaépítés felsőfokon |
Everguest | Ügyfél-elégedettségi programok | Reputáció menedzsment |
Fusion 4 Kft. | Design és kreatív | Kecskeméti Katona József Múzeum arculat, weboldal elkésztése és marketing |
Fusion 4 Kft. | Design és kreatív | Hungária Pumpen arculat és weboldal készítés |
Grabowski Kiadó Kft. | Eseményalapú aktivációk | FUTURE STORE INNOVATIONS – A JÖVŐ ÁRUHÁZA |
HD marketing | Tartalommarketing | Axa Assistance tartalommarketing kampány |
HD marketing | Közösségi médiamegoldások | Axa Assistance közösségi médiamegoldásai |
HD marketing | Online felületen futó kampányok | Builder márka bevezetése - Shopbuilder |
hdOpen! Kft. | Direkt marketing megoldások | Class számlanyitás |
hdOpen! Kft. | Online felületen futó kampányok | Pénzmesterek |
Pentacom | Innovációmarketing | Agent Sophie a robot |
Pentacom | Márkaépítés | Toyota anyagmozgatás |
Pentacom | Online felületen futó kampányok | Toyota anyagmozgatás kampányok |
Pentacom | Online felületen futó kampányok | Resysten online kampányok |
Pentacom | Márkaépítés | InterSearch nemzetközi márkaépítés |
Pentacom | Online felületen futó kampányok | Mazars M&A online kampány |
Pentacom | Márkaépítés | Baumit márkaépítés |
Pentacom | Közösségi médiamegoldások | Metaxa Facebook kommunikáció |
Pentacom | Produkciós és nyomdai gyártások | Auchan termékcsomagolások |
JabJab Online Marketing | Online felületen futó kampányok | Budapesti Metropolitan Egyetem - Nemzetközi kampányok |
JabJab Online Marketing | Egyéb digitális megoldások | MediaMarkt Magyarország - Waze Premium kampányok |
JCDECAUX HUNGARY ZRT. | Produkciós és nyomdai gyártások | Márka - Maldív-szigetek megállók outdoor kampány |
JCDECAUX HUNGARY ZRT. | Produkciós és nyomdai gyártások | Samsung Nightography outdoor kampány |
JCDECAUX HUNGARY ZRT. | Produkciós és nyomdai gyártások | HELLoAlu gyűjtő outdoor kampány |
JCDECAUX HUNGARY ZRT. | Produkciós és nyomdai gyártások | HBO - Besúgó outdoor kampány |
JCDECAUX HUNGARY ZRT. | Produkciós és nyomdai gyártások | Heineken hologram outdoor kampány |
Kiszervezett Marketing Kft. | Tartalommarketing | Szakmai blog írás |
Kiszervezett Marketing Kft. | Ügyfél-elégedettségi programok | Ötcsillagos ügyfél visszajelzések gyűjtése |
Klausz Social Group Kft. | Egyéb digitális megoldások | Herbária teásdoboz rajzverseny + piackutatás |
Klausz Social Group Kft. | Egyéb digitális megoldások | Márkaépítés chatbot segítségével - Skin Super Good Chatbot kampány |
Klausz Social Group Kft. | Online felületen futó kampányok | Bambara nagykövet - A mindennapi ember is influencer |
Klausz Social Group Kft. | Egyéb digitális megoldások | Virtuózok szavazóapplikáció |
Klausz Social Group Kft. | Közösségi médiamegoldások | újHÁZ Centrumból Újház |
KNK PR&Média Kommunikációs Ügynökség Kft. | Produkciós és nyomdai gyártások | Hazai Termékek Spájza a villamosmegállóban |
Kreatív Vonalak Kft. | Márkaépítés | Adriana márkaépítése: Legyen egyszerűbb a könyvelők élete! |
Kreatív Vonalak Kft. | Márkaépítés | Virágbéke márkaépítése: Virágbéke - És legyen virágbéke! |
Kreatív Vonalak Kft. | Márkaépítés | Okosjáték márkaépítése: Okosjáték – Okosan válogatott játékok |
Kreatív Vonalak Kft. | Márkaépítés | Molino24 márkaépítése: Ez a kép szép. De legalábbis szépen kinyomtatjuk. |
Kreatív Vonalak Kft. | Design és Kreatív | MeinSpeis design és kreatív: MeinSpeis – Hamisítatlan magyar csemegeáru a Rajna partján |
Kreatív Vonalak Kft. | Márkaépítés | MeinSpeis márkaépítése: MeinSpeis – Hamisítatlan magyar csemegeáru a Rajna partján |
Kreatív Vonalak Kft. | Design és Kreatív | Körforrás – Kis lépés neked, nagy lépés a környezetünknek |
Kreatív Vonalak Kft. | Márkaépítés | Fácánliget márkaépítése: Fácánliget – A természet nyugalma |
Kreatív Vonalak Kft. | Design és Kreatív | Debreceni Ady Endre Gimnázium márkaépítése |
Kreatív Vonalak Kft. | Design és Kreatív | Virágbéke – És legyen virágbéke! |
Krelab Creative Agency Kft. | Design és Kreatív | Branding, teljes arculattervezés & web design |
Krelab Creative Agency Kft. | Design és Kreatív | Katalógus & Stand design |
Krelab Creative Agency Kft. | Kis költségvetésű integrált kampányok | Google Ads, Facebook Ads, Print & landing page |
Laki Melinda | Kis költségvetésű integrált kampányok | Fehér Nyúl Crowdfunding - Legyél te is főzdetulajdonos! |
Leet Gaming Kft. | Tartalommarketing | NBER energiaital reklámfilm kampány |
Leet Gaming Kft. | Tartalommarketing | Főtaxi Go reklámkampány |
Marschal Consulting Kft. | Márkaépítés | Békésmegyei Szakképzési Centrum - Marketing stratégiája |
Maximum Business Kft. | Online felületen futó kampányok | Coop Online Webáruház felfuttatása |
most! Reklámügynökség | Tartalommarketing | Tartalommarketing megoldás a BioLife számára |
most! Reklámügynökség | Márkaépítés | BioLife márkaépítés |
most! Reklámügynökség | Kis költségvetésű integrált kampányok | Integrált kampány - BioLife márkabevezetés |
Netmarketing Online Kft. | Online felületen futó kampányok | Komplex online marketing rendszerek bevezetése a Plazaweb.hu-nál |
OpenOnline Kft. | Design és Kreatív | Shoptec Fémárugyártó Kft. |
OUTCLASS Kft./Post for Rent | Márkaépítés | MELÓ-DIÁK presents: Valmar x Astronaut 2022 |
Plus Kreatív & Média Kft. | Márkaépítés | Az EnergyHub brand újragondolása és márkaépítése |
Plus Kreatív & Média Kft. | Közösségi médiamegoldások | Közösségi média megoldások az Art President design bútorokat forgalmazó cég számára |
Positive Adamsky | Márkaépítés | Alma Gyógyszertárak & foodpanda kampány: Megrendeled. Kivisszük. Ennyi. |
Positive Adamsky | Online felületen futó kampányok | Alma Gyógyszertárak & foodpanda kampány: Megrendeled. Kivisszük. Ennyi. |
RG-STÚDIÓ Kft. | Online felületen futó kampányok | PTE-ÁJK beiskolázás kampány és nyílt nap regisztráció |
RG-STÚDIÓ Kft. | Közösségi médiamegoldások | Rajzpályázat márka- és közösségépítési célból a Ferro-Sped 2000 Kft.-nél |
RG-STÚDIÓ Kft. | Kis költségvetésű integrált kampányok | Organic Shop márkaépítés és közönség aktivizálás kampányok |
Screvo App Kft. | Egyéb digitális megoldások | Digitális vásárlásösztönző kampányok szervezése és lebonyolítása |
Studio Inda - DA KOMMEDIA KFT. | Közösségi médiamegoldások | Közösségi médiamegoldások |
Studio Inda - DA KOMMEDIA KFT. | Tartalommarketing | A tartalommarketing és a pizzéria |
Yellow Bird Hungary Kft. | Ügyfél-elégedettségi programok | Cégmenedzser Ügyfélportál és ügyfélkommunikáció, kampányok, levelek, webinárok, üzenetek, a rendszer felépülése és célja |
Yellow Bird Hungary Kft. | Design és Kreatív | ALDA Holding arculatváltás, logó, honlap, imidzsfilm, karriervideók, komplett arculatváltás |
Yellow Bird Hungary Kft. | Tartalommarketing | Webshippy B2B tartalommarketing: hírlevél kommunikáció, blogcikkek, kampányajánlók, marketplace kommunikációk |
Yellow Bird Hungary Kft. | Online felületen futó kampányok | Webshippy Profitmentő Csomag kampány |
Yellow Bird Hungary Kft. | Kis költségvetésű integrált kampányok | Webshippy Profitmentő Csomag kampány |
Yellow Bird Hungary Kft. | Produkciós és nyomdai gyártások | ALDA Holding imidzsfilm, karriervideók, komplett arculatváltás |
Y-Shift Kft. | Design és Kreatív | YCO arculatváltozás |
Y-Shift Kft. | Online felületen futó kampányok | Hufbau Akker Otthonfelújítási kampány |
Y-Shift Kft. | Közösségi médiamegoldások | PTE beiskolázási kampány |
A Magyar Marketing Szövetség a Marketing Diamond Awards pályázat részeként folyamatosan gondozza az erre a díjra épülő Diamond List-et is. A lista azokat az ügynökségeket, marketingaktív vállalkozásokat mutatja be, akik az elmúlt 3 év alapján a legtöbb sikeres pályázattal rendelkeznek. Az idei gyémántokkal bővített listák az alábbiakban tekinthetők meg.
Marketing Diamond List 2020-2022 megbízói oldal:
Marketing Diamond List 2020-2022 ügynökségi oldal:
- 2021-
Átadták a Marketing Diamond Awards győzteseinek járó díjakat
A Billingo Technologies Zrt., a Kreatív Vonalak Kft. és a Yellow Bird Kft. kapta a fődíjakat
Március 3-án, a budapesti EXTRA-ban adták át a Marketing Diamond Awards elismeréseit. A Billingo Technologies Zrt. lett az Év Marketingaktív Vállalkozása 2021-ben, míg az Év Ügynöksége elismerést a Kreatív Vonalak Kft., az Év Marketingnagykövete címet pedig a Yellow Bird Kft. érdemelte ki.
Különdíjazásban részesült a Pentacom, a Lounge Group jóvoltából, aki szintén fontosnak tartja, hogy támogassa a kiváló szakmai projekteket, cégeket és kezdeményezéseket.
Az immár hetedik éve megrendezésre kerülő díjat a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) szervezi, azzal a céllal, hogy teret adjon a kisebb ügynökségek és a kisebb költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások számára is. A marketing gazdaságmotorizációs szerepe elvitathatatlan, amely a vállalkozások elemi szintjén is az üzleti növekedést szolgálja, valamint értékteremtő módon járul hozzá a szervezetek és az egész nemzetgazdaság teljesítményéhez is – mondja Hinora Ferenc, az MMSZ és egyben a díj zsűrijének elnöke. Azt szeretnénk, hogy hatékony marketingmegoldások elismerésével és azok széleskörű népszerűsítésével hozzájáruljunk az igényes, szakmailag helyes gyakorlatok elterjedéséhez, valamint segítsük a marketingszakma kisebb szereplőit is a minél színvonalasabb marketingtevékenység végzésében – teszi hozzá a szervezet első számú vezetője.
Rekord számú jelentkező pályázott a Marketing Diamond Awards 2021-es kiírására: 48 cég összesen 137 nevezése érkezett 12 kategóriába. A pályázók kétharmada az ügynökségi oldalt képviselte, míg harmaduk a megbízói oldalt reprezentálta. A legtöbb pályázat a márkaépítés, a tartalommarketing megoldások, valamint a kis költségvetésű kampányok kategóriájába érkezett.
A Marketing Diamond Awards nem csak abban különbözik a többi szakmai díjtól, hogy a kisebb forrásból kivitelezett megoldásokat, kampányokat, illetve programokat díjazza, hanem a zsűrizési módszer tekintetében is. A pályázat zsűrije idén is két részből állt: az ügynökségi oldalt 9, míg a hirdetőket összesen 15 szakember képviselte a grémiumban. Az ügynökségi szakemberek a megbízói oldalról benyújtott pályázatokat, míg az ügynökségek által benyújtottakat a megbízói oldalt képviselő zsűritagok értékelték.
A zsűri döntése értelmében a Billingo Technologies Zrt. lett az Év Marketingaktív Vállalkozása 2021-ben, míg az Év Ügynöksége elismerést a Kreatív Vonalak Kft., az Év Marketingnagykövete címet pedig a Yellow Bird Kft. érdemelte ki. A benyújtott pályázatok nem egymással versenyeztek, hanem a zsűri által előzetesen meghirdetett szempontrendszer alapján kerültek értékelésre. A kritériumrendszernek megfelelő pályázatok gyémántdíjazásban részesültek és végül a legtöbb gyémántot szerzett pályázatok száma alapján kerül odaítélésre az Év Marketingaktív Vállalkozása, illetve az Év Ügynöksége cím. Az Év marketingnagykövete elismerés pedig azt a pályázót illeti, aki a legtöbb pályázatot nyújtotta be. A soha nem látott mennyiségű pályázatból a zsűri döntése alapján idén összesen 104 gyémánt kerül kiosztásra, mindez pedig általában is igazolja azt, hogy kisebb költségvetésből is lehet eredményes, elismerést arató aktivitását tervezni.
A Marketing Diamond Awards 2021-es díjazottai:
ACE Telecom Kft. | Márkaépítés | ACE Telecom |
ATI Kft. | Márkaépítés | Márkaépítés az ATI Kft.-nél |
B2W Kft. | Márkaépítés | CleanUp |
B2W Kft. | Design és kreatív | Gyöngyösi Szilvia |
Betone Studio Kft. | Tartalommarketing | Epic Stories podcast |
Betone Studio Kft. | Kis költségvetésű integrált kampányok | Epic Stories podcast |
Billingo Technologies Zrt. | Tartalommarketing | Billingo tartalommarketing 2021 |
Billingo Technologies Zrt. | Márkaépítés | A Billingo brand újjászületése |
Billingo Technologies Zrt. | Direkt marketing megoldások | Billingo call center és postai levelek 2021 |
Billingo Technologies Zrt. | Design és kreatív | A Billingo külső-belső megújulása |
Billingo Technologies Zrt. | Ügyfél-elégedettségi programok | Ügyfélélmény - a Billingo többet tud, mint gondolnád |
Billingo Technologies Zrt. | Online felületen futó kampányok | Online felületen futó kampányok |
Billingo Technologies Zrt. | Közösségi médiamegoldások | Billingo nyereményjáték 2021 |
Billingo Technologies Zrt. | Egyéb digitális megoldások | Billingo marketingautomatizációs szoftver bevezetése 2021 |
Billingo Technologies Zrt. | Kis költségvetésű integrált kampányok | Billingo Pályázatfigyelő bevezetése 2021 |
Billingo Technologies Zrt. | Eseményalapú aktivációk | A Billingo márka erősítése a szakmai rendezvényeken |
Billingo Technologies Zrt. | Produkciós és nyomdai gyártások | Billingo produkciós kampányok: képbe hoztuk vállalkozóinkat |
Bio-Fungi Kft. | CSR kampány | GoPink! - rózsaszín csomagolású gombatermékekkel a mellrák ellen |
Bock Borászat Kft. | Tartalommarketing | Bock Vlog- A palackon túl |
Bowman and Becker Kft. | Eseményalapú aktivációk | A futniszep.hu versenysorozata |
Bowman and Becker Kft. | Márkaépítés | Örvényes Beach |
BP Digital Group Kft. | Tartalommarketing | Tartalommarketing kampány SEO segítségével |
Chiro Marketing Kft. | Kis költségvetésű integrált kampányok | Oppala Promotions éves integrált marketing stratégia megvalósítása |
Chiro Marketing Kft. | Márkaépítés | RE:FACT Podcast márkaépítő kampánya |
Chiro Marketing Kft. | Tartalommarketing | ShiwaForce Zrt. - Brandépítés és leadgenerálás tartalommarketinggel |
Csokonai Színház | Közösségi média megoldások | Van aki ZOOMON szereti |
Csokonai Színház | Online felületen futó kampányok | Van aki ZOOMON szereti |
DKV Debreceni Közlekedési Zrt. | CSR kampány | Zöld sziget a belvárosban - Debreceni Autómentes Nap 2021 |
DKV Debreceni Közlekedési Zrt. | Online felületen futó kampányok | DKV Mobiljegy népszerűsítő kampány |
EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ Nonprofit Kft. | CSR kampány | 3x30 DebrecenMob |
Effectivo Communications | Márkaépítés | Vivamax márkaépítés mesterfokon |
Effectivo Communications | Tartalommarketing | Innovatív tartalom egy hagyományos iparágban |
Fashioncy Kft. | Márkaépítés | Inglot Got Talent 2021 Circus of Beauty : projekt pandémia idején |
Fashioncy Kft. | Kis költségvetésű integrált kampányok | Pedagógus-Oscar díj és az Év kisgyermeknevelő díja: Oscart a legjobb pedagógusnak! |
Fashioncy Kft. | Tartalommarketing | Sminkesek éjszakája -online event sorozat |
FCB Budapest Kft. | Online felületen futó kampányok | Megelőző karbantartás online edukációs kampány |
Gózon&Gózon Tanácsadó Kft. | Kis költségvetésű integrált kampányok | Játék Kiko Stúdió |
Herczegh János | Tartalommarketing | Tartalommarketing az építőiparban |
Herczegh János | Kis költségvetésű integrált kampányok | Gyermekkönyvek értékesítése online |
Honlap.hu Bt. | Design és kreatív | AlpenAir oxigén termékcsalád termékcsomagolás tervezés |
JCDecaux Hungary Zrt. | Produkciós és nyomdai gyártások | E.ON Zöldváró élőnövényekkel |
JCDecaux Hungary Zrt. | Produkciós és nyomdai gyártások | E.ON Nyuszmegálló - interaktív utasváró |
JCDecaux Hungary Zrt. | Produkciós és nyomdai gyártások | Diego Floor&Wall fullbranding kampány |
KÉSZ | Márkaépítés | Hexatlon versenynevezés |
Kreatív Vonalak Kft. | Design és kreatív | Klass |
Kreatív Vonalak Kft. | Design és kreatív | Ripp-Ropp Kids |
Kreatív Vonalak Kft. | Design és kreatív | Smart Clinic |
Kreatív Vonalak Kft. | Márkaépítés | ExVA |
Kreatív Vonalak Kft. | Márkaépítés | Golden Pallet |
Kreatív Vonalak Kft. | Márkaépítés | SmartClinic |
Kreatív Vonalak Kft. | Márkaépítés | SpedPack |
Kreatív Vonalak Kft. | Márkaépítés | ZöldPont |
Krelab Creative Agency Kft. | Tartalommarketing | euDiákok, IKEA |
Krelab Creative Agency Kft. | Design és Kreatív | euJobs HR-Group, euJobs |
LA Communications Kft. | Kis költségvetésű integrált kampányok | Hajdúszoboszló szezonindító kampány |
Leet Gaming Kft. | márkaépítés | NBER Energydrink márka felépítése |
Lehel HC Jászberény | Kis költségvetésű integrált kampányok | 100 gyerek a jégen |
Lizzy Card Papír Kft. | Márkaépítés | PlanAll márka |
Magic Tools Kft. | Márkaépítés | Puma Safety |
Marketing Store Kft. | Eseményalapú aktivációk | GLB 007 Party |
Marketing Store Kft. | Kis költségvetésű integrált kampányok | Partner Patika Program – Magyarország egyetlen HIPERLOKÁLIS Patikai Marketing Programja |
Marketing Store Kft. | Tartalommarketing | Álom Magazin |
Marketing Store Kft. | Kis költségvetésű integrált kampányok | MV-Supary piaci bevezetése |
Marketing Store Kft. | Design és kreatív | CityRocks vándor trófea gitár tervezése |
Maximum Business Kft. | Online felületen futó kampányok | Év ügynöksége |
Modernity Group Kft. | Tartalommarketing | Igényesférfi.hu 8. születésnapjára készült 8kérdés és 8válasz videóinterjúsorozat |
Modernity Group Kft. | Márkaépítés | Igényesférfi.hu 8. születésnapjára készült 8kérdés és 8válasz videóinterjúsorozat |
Modernity Group Kft. | Design és kreatív | Igényesférfi.hu online magazin arculatváltás |
Móricz Zsigmond Színház | Online felületen futó kampányok | Móricz Zsigmond Színház innovatív marketing programjai 2021 |
Móricz Zsigmond Színház | Eseményalapú aktivációk | 20. jubileumi VIDOR Fesztivál a Móricz Zsigmond Színház szervezésében |
NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. | Eseményalapú aktivációk | Parlagfűért virág |
Pearl Marketing and Management Kft. | Produkciós és nyomdai gyártások | LibamájSzövetség Klaszter gasztrofilmek |
Pearl Marketing and Management Kft. | Egyéb digitális megoldások | LibamájSzövetség Klaszter gasztrofilmek |
Pearl Marketing and Management Kft. | Márkaépítés | Mohács soft marketing stratégia |
Pearl Marketing and Management Kft. | Márkaépítés | Salgótarján weboldal és turisztikai arculat |
Pearl Marketing and Management Kft. | Produkciós és nyomdai gyártások | LibamájSzövetség KlaszterImázsfilm |
Pécsi Tudományegyetem | Márkaépítés | Márkaépítés a felsőoktatásban – A Pécs Summer School program |
Pentacom Online Agency | Kis költségvetésű integrált kampányok | Magnet Faktor |
Pentacom Online Agency | Közösségi média megoldások | Metaxa |
Pentacom Online Agency | Eseményalapú aktivációk | Cointreau |
Pentacom Online Agency | Márkaépítés | InterSearch |
Pentacom Online Agency | Online felületen futó kampányok | Toyota |
Pentacom Online Agency | Produkciós és nyomdai gyártások | Auchan |
Plus Creative Agency | Tartalommarketing | Lokális in-app kommunikáció bevezetése a Viber közösségi applikáció számára |
Profelis Kft. | Márkaépítés | Premier Med Egészségközpont |
Profelis Kft. | Online felületen futó kampányok | Bubbles nyári kampány 2021 |
Profelis Kft. | Kis költségvetésű integrált kampányok | Profelis kis költségvetésű integrált kampány 2021 |
RG Stúdió | Eseményalapú aktivációk | Learning Week előadássorozat a Go Schneider toborzás program keretein belül |
Seyu Solutions Kft. | CSR kampány | Innovációval a parasportért - Tokió 2022 |
Universum 8 Zrt. | Tartalommarketing | SamsunGGamer együttműködés 2021 |
Universum 8 Zrt. | Eseményalapú aktivációk | MOL EB Show + Bajnokok Parkja |
V30 Sport-és Élményközpont | Márkaépítés | V30 Sport-és Élményközpont PRAMA - Innovatív Sportszolgáltatás |
V30 Sport-és Élményközpont | Márkaépítés | V30 Sport- és Élményközpont - Öko okosház |
V30 Sport-és Élményközpont | CSR kampány | V30 Sport- és Élményközpont - ADVENTI Adomány Naptár |
West Hungária Bau Kft. | Márkaépítés | Élményváros projekt |
West Hungária Bau Kft. | Tartalommarketing | Rizsavi Tamás projekt |
Yellow Bird Kft. | Egyéb digitális megoldások | SMART24 szoftver |
Yellow Bird Kft. | Produkciós és nyomdai gyártások | FAMASZ animációs reklámfilm |
Yellow Bird Kft. | Eseményalapú aktivációk | II. Magyar Kozmetikus Webkongresszus |
Yellow Bird Kft. | Online felületen futó kampányok | Cégmenedzser pályázati kampány |
Yellow Bird Kft. | Online felületen futó kampányok | Akker-Plus Otthonfelújítás kampány |
Yellow Bird Kft. | Tartalommarketing | Akker-Plus hírlevél sorozat |
Y-shift Kft. | Direkt marketing megoldások | Find your Y - Szakmai műhely - eDM |
Y-shift Kft. | Tartalommarketing | Terrán Generon termékkommunikáció |
A Magyar Marketing Szövetség a Marketing Diamond Awards pályázat részeként folyamatosan gondozza az erre a díjra épülő Diamond List-et is. A lista azokat az ügynökségeket, marketingaktív vállalkozásokat mutatja be, akik az elmúlt évek alapján a legtöbb sikeres pályázattal rendelkeznek. Az idei gyémántokkal bővített listák az alábbiakban tekinthetők meg.
Az eseményen készült legjobb fotók itt érhetőek el.
- 2020 -
MEGVANNAK A GYÉMÁNTÍJASOK
Megérkezett a Marketing Diamond Awards győzteseinek listája
Kihirdették az idén hatodik alkalommal megrendezett Marketing Diamond Awards országos verseny nyerteseit. A kisebb cégek és alacsonyabb marketingbüdzséből gazdálkodók kommunikációs aktivitásait díjazó megmérettetésre rekord mennyiségű pályázat érkezett a januári határidőig, ennek megfelelően korábban nem látott számú díjazottat hirdettek. A két fődíjat a Billingo Technologies Zrt., a Kreatív Vonalak Kft. érdemelte ki, míg különdíjat a Klausz Social Group Kft. és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház kapott.
Rekord számú jelentkező, soha nem látott mennyiségű, 125 benyújtott pályázat, mind a 11 versenykategóriában nevezett résztvevő, neves szakmai partnerrel való együttműködés, járványkompatibilis videós bemutatkozók – csak néhány újdonság, amely egy különös év után történt a kisebb cégek és ügynökségek, illetve alacsonyabb kommunikációs büdzsével gazdálkodó vállalatok legfontosabb marketingversenyén.
A versenyt alapító Magyar Marketing Szövetség idén először ügynökségi partnerrel, a Lounge Grouppal együttműködésben díjazta a legkreatívabb kommunikációs aktivitásokat. Az elismert szakmai zsűri értékelése alapján „Az Év Megbízója” a Billingo Technologies Zrt., „Az Év Ügynöksége” a Kreatív Vonalak Kft., az „Az Év Marketingnagykövete” pedig a Klausz Social Group Kft. lett. Emellett a Lounge különdíjában részesült még a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház csapata is.
A díj történetében először videós tartalmakban mutatták be a 24 early bird pályázót. De rövid időn belül újabb izgalmas videós anyagokat ígért a Lounge Group, amelyekben már a gyémántdíjas pályázókat ismerhetik meg a nézők. A kisfilmek a https://lounge.hu/mda oldalon tekinthetők meg, egyedülálló képet adva a járványhelyzet miatt változásra kényszerülő marketingszakmáról is.
A verseny zsűrijében a hazai marketingszakma fontos szereplői kaptak helyet. A testület döntése nyomán a fődíjak és a különdíjak mellett „marketing gyémántokkal” díjazták az előzetesen megadott értékelési szempontoknak megfelelő pályázatokat. A fődíjakat a legtöbb „gyémántot” gyűjtők nyerték el. A gyémánttal elismert megbízók és ügynökségek emellett felkerülnek a Magyar Marketing Szövetség Diamond List szakmai felsorolására is. Az idei év különlegessége, hogy a Lounge Group a verseny névadó partnereként szakmai különdíjakkal, képzésekkel támogatja a nyerteseket.
„A marketing gazdaságmotorizációs szerepe elvitathatatlan, hiszen jól végezve támogatja az üzleti növekedést, a stabilitást, a fenntarthatóságot és az innovációt. A pályázók száma is bizonyítja, hogy sokan hisznek a marketing erejében, feladatunk pedig az, hogy még többen tegyenek így. A pandémia időszakában még nagyobb hangsúly kerül az olyan területekre, mint a termék- és szolgáltatásinnováció. Fő célunk pedig az, hogy a legjobb gyakorlatokat megosszuk, népszerűsítsük, és így járuljunk hozzá a szakma további fejlődéséhez” – mondta Hinora Ferenc, a verseny zsűrijének, illetve a Magyar Marketing Szövetség elnöke.
„A verseny egyik fontos tanulsága, hogy a marketingszakma feléledt, és a cégek többsége remekül reagált a pandémia okozta kihívásokra. Soha ennyi pályázat nem érkezett be a Marketing Diamond Awards története során, jelezve, hogy 2020-ban a marketing minden korábbinál fontosabbá vált. A hektikus környezethez való hatékony és gyors alkalmazkodás az elmúlt évben mind erősebben követelte meg a folyamatos újítást a kommunikáció területén is. Nagy örömmel láttuk, hogy az embert próbáló helyzet ellenére sokan valóban képesek voltak kitűnni innovatív és kreatív ötleteikkel” – tette hozzá Hidvégi Krisztina, a Lounge Group médiaigazgatója, a verseny zsűritagja.
A nyertes pályázatok és pályázók listája a www.marketingdiamond.hu, valamint a www.lounge.hu/mda oldalon olvasható el teljes terjedelmében.
A Marketing Diamond Awards 2020-as díjazottai:
Ügynökségi díjazottak:
Bowman and Becker Kft.
BP Digital
Chiro Marketing Kft.
Creatum Kft.
E-ton Inbound Marketingügynökség (Gózon és Gózon Tanácsadóiroda Kft.)
Fusion 4 KFT.
Grabowski Kiadó Kft.
HD Agency Kft.
hdOpen! Kft.
HelloLama Creative
JCDecaux Hungary Zrt.
Klausz Social Group Kft.
KNK PR&Média Kft
Kreatív Kontroll Kft.
Kreatív Vonalak Kft.
Pálfi Éva B2W Kft.
POME
Popart Reklámügynökség Kft.
RoboRobo Chatbot Studio (Zalehy Kft.)
SBI PROMOTION Kft.
Tricky Communications Kft.
UpSolution Kft
Y-shift Kft.
Yellow Bird Hungary Kft.
Ügyféloldali díjazottak:
Berlin-Chemie/A. Menarini Kft.
Bilingual Kétnyelvű Oktatási Nonprofit Kft.
Billingo Technologies Zrt.
Blockben
Budapest Congress Center (Accor-Pannonia Hotels Zrt. - Novotel Budapest City)
Delivery Hero Hungary Kft.
EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ
KÉSZ Group
KOLPING Hotel Kft.
különlegesotthon.hu Kft.
Leman-Line Kft. INGLOT HUNGARY
Loginet Systems Kft.
Móricz Zsigmond Színház
Provident Pénzügyi Zrt.
Reckitt Benckiser Magyarország Kft.
Small Details
UNIQA Biztosító Zrt. és a Gyermekhíd Alapítvány
- 2019 -
A Kreatív Vonalak és a Móricz Zsigmond Színház vitték a fődíjat a Marketing Diamond Awards-on
Rekordszámú nevezés a pályázaton
A Kreatív Vonalak Kft. lett „Az Év Ügynöksége 2019-ben”, a Móricz Zsigmond Színház pedig „Az Év Marketingaktív Vállalkozása 2019” címet nyerte el a Marketing Diamond Awards idei pályázatán. Az egyedülálló díj küldetése, hogy teret adjon a kisebb ügynökségek és a kisebb költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások számára. A sikeresen elbírált pályázatok gyémántokkal gazdagodnak, amelyekkel egyenes út vezet a Diamond Listre a beküldő ügynökségek, marketingaktív vállalkozások számára.
2019. november 27-én, immár ötödik alkalommal adták át a Marketing Diamond Awards pályázatának elismeréseit. Az Extra Budapest adott otthont a díjkiosztónak, amelyet az MMSZ Évzáró Afterparty-ja követett. Idén rekordszámú, összesen 101 nevezés érkezett, amelyből 68 pályamunka került shortlistre. A legnépszerűbbnek a márkaépítés, ezt követően az eseményalapú aktivációk és az online felületen futó kampányok kategóriái bizonyultak.
Az előző évekhez hasonlóan ismét tizenegy kategóriában lehetett pályázni olyan kampányokkal és aktivitásokkal, amelyek 2018. október 1. és 2019. október 31. között valósultak meg. Az ismert szakemberekből álló zsűri a pályamunkákat a megalapozott tervezés, a kreativitás, a szakszerű megvalósítás, a kitűzött célok elérését jelentő hatásosság és a források célszerű felhasználását jelentő hatékonyság szempontjai alapján értékelte, kiemelve, hogy rendkívül sok kreatív, színvonalas és szerethető projektekkel találkoztak. A zsűri elnöke idén is Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke volt. Mellette Bánhegyi Zsófia (Szerencsejáték Zrt), Bene Nikoletta (SPAR), Damjanovich Nebojsa (Adplanky.com), Dudás Krisztina (MiroCredit), Györke Ádám (Cherrisk.com), Horváth Magyary Nóra (K&H Bank), Jákó Eszter (MVM), Knapcsek Katalin (KNK PR&Média Kommunikációs Ügynökség), Lévai Richárd (Liftup), Mérő Ádám (Coca-Cola), Mondovics Péter (Mastercard), Nyakas Laura (EXIM Bank), Papp Gábor (The Pitch), Dr. Papp-Váry Árpád (Budapesti Metropolitan Egyetem), Szilva Mónika (Nestlé Hungaria), Szomolányi Gabriella (Pfizer), Tengerdi Laura (Budapest Bank), Tihanyi Szabolcs (Budapest Bank).
Szolgáltatói oldalon a Kreatív Vonalak Kft. lett a fődíjas, aki ezentúl „Az Év Ügynöksége 2019” kitüntető címet viselheti, megbízói/ügyféloldalon pedig a Móricz Zsigmond Színház nyerte el „Az Év Marketingaktív Vállalkozása 2019” védjegyet.
A legtöbb beküldött pályamunkáinak elismeréseként „Az Év Marketing Nagykövete 2019” címet az Extreme Net Kommunikációs Ügynökség vehette át.
A Magyar Marketing Szövetség a Marketing Diamond Awards pályázat részeként megalapította az erre a díjra épülő Diamond List-et. A lista azokat az ügynökségeket, marketingaktív vállalkozásokat mutatja be, akik az elmúlt évek alapján a legtöbb sikeres pályázattal rendelkeznek.
Marketinggyémánt elismerésben részesült cégek
Cégnév | Pályamű | Kategória |
Bowman and Becker Kft. | A Dorko Tihany Beach márkaépítésének stratégiája | Márkaépítés |
Chiro Marketing Kft. | The Paradiese Project | Márkaépítés |
Extreme Net Kommunikációs Ügynökség | Önnél van kárbejelentő? | Márkaépítés |
Pearl Marketing and Management Kft. | "Gyere Gyopárosfürdőre és Nyerj egy autót!" | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | AKM Metál márkaépítése: Megreformáljuk a rács- és acélszerkezet gyártást! | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | Margaréta Kertészet márkaépítése: Ha egy szép kert az álmod... | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | Porvadászok – Elkapjuk a mocskot! márkaépítése | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | PrimaDenta márkaépítése fogorvoslás félelemmentesen | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | A Mandula Pont márkaépítése | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | Zsindelyes Cottage | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | Snappy photobox | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | Dudits Józanság Programok márkaépítése | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | Reflexshop márkaépítés | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | A Boldogságóra márkaépítése | Márkaépítés |
HD marketing | A Vágyaim.hu webáruház márkakommunikációjának megújítása a közösségi média segítségével, organikusan | Márkaépítés |
SUPER11 Creative Zrt. | Hungaricool by SPAR | Márkaépítés |
Grafcom Media Kft. | „KULTÚRA A PIAC FELETT” - UP Újpesti Rendezvénytér | Márkaépítés |
MARSO Kft. | Nokian abroncsokkal télből a nyárba | Márkaépítés |
Gyulahús Kft. | Gyuláról Gyulait | Márkaépítés |
Móricz Zsigmond Színház Nonprofit Kft. | Móricz Zsigmond Színház | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | Kreatív Kedd, inspráló üzlet estek márkaépítése | Eseményalapú aktivációk |
JCDecaux Hungary Zrt. | Diego műfüves megálló | Eseményalapú aktivációk |
HD marketing | Budapest Európa Sportfővárosa 2019 | Eseményalapú aktivációk |
B2W Kft. | B2W Fesztivál | Eseményalapú aktivációk |
Bilingual Kétnyelvű Oktatási Nonprofit Kft. | Bilingual Family Day 2019 – márkaélmény & megújult arculat 2 in 1 | Eseményalapú aktivációk |
Bowman and Becker Kft. | A Knauf Tihanyi, Mapei Szigligeti, újHÁZ Centrum Napfelkelte és a Kedvenc Kereskedőház Naplemente Félmaraton marketingstratégiája | Eseményalapú aktivációk |
HD marketing | Dumafüred Fesztivál 2019 | Eseményalapú aktivációk |
A4C Marketing Kft. | proMO2019: „Az eladásösztönző marketing titkai: élmény, adat, taktika” | Eseményalapú aktivációk |
MARSO Kft. | Rally bemutató abroncsfalak között | Eseményalapú aktivációk |
Siófoki Fürdőegylet - Turisztikai Egyesület | Halfesztivál Siófok | Eseményalapú aktivációk |
Siófoki Fürdőegylet - Turisztikai Egyesület | Nemzeti Regatta – Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválja | Eseményalapú aktivációk |
Siófoki Fürdőegylet - Turisztikai Egyesület | Siófoki Jégkikötő | Eseményalapú aktivációk |
Móricz Zsigmond Színház Nonprofit Kft. | VIDOR Fesztivál – 18 éve a Móricz Zsigmond Színház szervezésében | Eseményalapú aktivációk |
Móricz Zsigmond Színház Nonprofit Kft. | Rózsakert Szabadtéri Színpad és Zenés VIDOR Nyár programsorozat a Móricz Zsigmond Színház szervezésében | Eseményalapú aktivációk |
hdOpen! Kft. | Update kampány | Online felületen futó kampányok |
Ads Interactive Network Kft. | DM webshop | Online felületen futó kampányok |
Tricky Communications Kft. | Magyar Termék - Spájzolj és nyerj! promóció | Online felületen futó kampányok |
Chiro Marketing Kft. | Office Xpo és Office Week | Online felületen futó kampányok |
Extreme Net Kommunikációs Ügynökség | Aegon Díj #olvassverset | Online felületen futó kampányok |
Extreme Net Kommunikációs Ügynökség | Önnél van kárbejelentő? | Online felületen futó kampányok |
Extreme Net Kommunikációs Ügynökség | 50% visszajár! | Online felületen futó kampányok |
INTREN Kft. | Biggeorge Property - Emerald Residence | Álomotthon luxuskivitelben | Online felületen futó kampányok |
Octonull Kft. | Billingo | Online felületen futó kampányok |
Móricz Zsigmond Színház Nonprofit Kft. | MZSSZ online bérletkampány, 2019/20-as évad | Online felületen futó kampányok |
hdOpen! Kft. | KFC toborzó kampány | Tartalommarketing |
Pearl Marketing and Management Kft. | "Gyere Gyopárosfürdőre és Nyerj egy autót!" | Tartalommarketing |
MOM Sportközpont | Legyél Te is MOM Sport Angyal! | Tartalommarketing |
Octonull Kft. | Billingo | Tartalommarketing |
Siófoki Fürdőegylet - Turisztikai Egyesület | Élmények Siófokon | Tartalommarketing |
Extreme Net Kommunikációs Ügynökség | Mi lenne veled nélküled? | Tartalommarketing |
BP Digital | SEO alapú tartalommarketing | Tartalommarketing |
hdOpen! Kft. | OTP Junior kampány | Közösségi média megoldások |
Extreme Net Kommunikációs Ügynökség | Önnél van kárbejelentő? | Közösségi média megoldások |
Tricky Communications Kft. | Gyermelyi Szerencsefarm nyereményjáték | Közösségi média megoldások |
Kreatív Vonalak Kft. | WaveCom új megközelítésű Facebook kampányának megtervezése és kivitelezése | Közösségi média megoldások |
MOM Sportközpont | FitParádé - multisport fesztivál – Branded Content & Celebrity PR | Közösségi média megoldások |
Octonull Kft. | Billingo | Közösségi média megoldások |
Kreatív Vonalak Kft. | Le Paris Selection arculati megvalósítása | Design és Kreatív |
Kreatív Vonalak Kft. | Lulaz, prémium levendulás termékek arculat- és csomagolástervezése | Design és Kreatív |
Kreatív Vonalak Kft. | Snock, a prémium snack csomagolás redesign | Design és Kreatív |
Kreatív Vonalak Kft. | iDrink arculattervezése | Design és Kreatív |
MARSO Kft. | Vízió 2020 | Design és Kreatív |
Octonull Kft. | Billingo | Egyéb digitális megoldások |
Stilianos Babauszoda Franchise | Stilianos Fejlődési Napló – a digitális nyomon követés | Egyéb digitális megoldások |
White Elephant Digital Kft. | „Samu feleséget keres” kampány | Kis költségvetésű integrált kampányok |
Stilianos Babauszoda Franchise | We are green - Nagy feltűnés, kis költséggel | Kis költségvetésű integrált kampányok |
Budapest Congress Center | Budapest Congress Center Catering Catalogue | Produkciós és nyomdai gyártások |
Móricz Zsigmond Színház Nonprofit Kft. | A Móricz Zsigmond Színház komplex látogató-elégedettségi programja | Ügyfélelégedettségi program |
- 2018 -
Ők a Marketing Diamond Awards 2018-as nyertesei
A Marketing Store Kft. lett „Az Év Ügynöksége 2018-ban”, a Billingo pedig „Az Év Marketingaktív Vállalkozása 2018” címet nyerte el a Marketing Diamond Awards idei pályázatán. Az egyedülálló díj küldetése, hogy teret adjon a kisebb ügynökségek és a kisebb költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások számára.
2018. november 14-én átadták a Marketing Diamond Awards pályázat díjait, a Magyar Marketing Szövetség Marketing Summit Hungary konferenciáján.
A Magyar Marketing Szövetség 2015-ben partnereivel együtt alapította meg a Marketinggyémánt díjat, amely az idei évtől új márkanéven – Marketing Diamond Awards – várta pályázóit. A marketingkommunikációs szakmában a legtöbb szakmai díj a nagy ügynökségek és a multinacionális vállalatok kiváltsága, akiknek nagyobb marketing büdzsé áll a rendelkezésükre. A Marketing Diamond Awards küldetése, hogy teret adjon a kisebb ügynökségek és a kisebb költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások számára. Továbbá a sikeres, hatékony marketing-megoldások elismerésével és azok széleskörű népszerűsítésével hozzájáruljon az igényes, szakmailag helyes gyakorlat elterjedéséhez, valamint segítse a marketingszakma kisebb szereplőit a minél színvonalasabb marketingtevékenység végzésében.
Az MMSZ kibővítette a Marketing Diamond Awards zsűrijét: az ügynökségi szakemberek mellé felkérték a megbízói oldal meghatározó marketing- és kommunikációs vezetőit is. A pályázatok értékelésekor az ügynökségi szakemberek a megbízói oldalról benyújtott pályázatokat, míg az ügynökségek által benyújtottakat a megbízói oldalt képviselő zsűritagok értékelték.
Tizenegy kategóriában lehetett pályázni, a 2017. január és 2018. október között megvalósított aktivitásokkal. Az idén a márkaépítés kategória, ezt követően a tartalommarketing és az esemény alapú aktivációk kategóriák voltak a legnépszerűbbek. Az ismert szakemberekből álló zsűri a pályamunkákat a megalapozott tervezés, a kreativitás, a szakszerű megvalósítás, a kitűzött célok elérését jelentő hatásosság és a források célszerű felhasználását jelentő hatékonyság szempontjai alapján értékelte.
Az idei év fődíjasait a Marketing Summit Hungary szakmai grémiuma előtt ismerték el. Szolgáltatói oldalon a Marketing Store Kft. lett az egyik fődíjas, aki ezentúl viselheti „Az Év Ügynöksége 2018” kitüntető címet, megbízói/ügyféloldalon pedig a Billingo lett a fődíjas, aki ezentúl viselheti „Az Év Marketingaktív Vállalkozása 2018” kitüntető címet.
A (fő)díjazottak értékes nyereményekben részesültek, a Magyar Marketing Szövetség kiemelt partnerének, a T-Systems jóvoltából.
Kiosztották az „Az Év Marketing Nagykövete ” különdíjat is, amiben azon szervezet részesült, amely a legtöbb pályázatott nyújtotta be, ezzel is bizonyítva, hogy az elmúlt egy évben, komplex és aktív marketingtevékenységet végzett. Az idén a Kreatív Vonalak Kft. kapta meg az „Év Marketing Nagykövete” elismerést.
Marketinggyémánt elismerésben részesült cégek
Cégnév | Pályamű |
Kategória |
heureka Kreatív Ügynökség | Aden Cosmetics Magyarország márka megújítása és újrapozícionálása |
Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | Acusticus Halláscentrum – Tiszta hallás. Teljes élet. | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | ColorDam - Szakértői hozzáértés Debrecen legnagyobb festékáruházában | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | Hímző Manufaktúra - Hímzés a téveszthetetlen azonosításért | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | InfoComplex – Kisvállalkozások rendszergazdája | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | Otthonokosítási technológiák központjai: Innospot | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | Medipron - Az egészséges életvitel minden fontos hozzávalójával | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | Snappy – Stílusos eszköz egy rendezvény feldobására | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | Sybell - Tárhely és IT biztonság szuperhős képességekkel | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | Zsindelyes Cottage – Varázslatos, vidéki esküvő | Márkaépítés |
MOM Sport | FitParádé - multisport fesztivál | Márkaépítés |
Stilianos Kft. | Stilianos Babauszoda integrált marketing a márkaépítésért |
Márkaépítés |
Billingo | Billingo - Tudnivalók a számlázásról |
Tartalommarketing |
Klausz Social Group Kft. | Tesztbeszéd chatbot |
Tartalommarketing |
Kreatív Kontroll Kft. | Radaway szakértői szeminárium |
Tartalommarketing |
Kreatív Kontroll Kft. | Laptopszaki-magazin |
Tartalommarketing |
Kreatív Kontroll Kft. | A HR feed inbound rendszere | Tartalommarketing |
Marketing Store Kft. | PINGVIN MAGAZIN (A Pingvin Patikák ingyenes egészségügyi magazinja) |
Tartalommarketing |
Bowman and Becker Kft. | A Budapesti Jogászbál marketing stratégiája |
Esemény alapú aktivációk |
Bowman and Becker Kft. | A futniszep.hu versenyeinek marketing stratégiája - Knauf Tihanyi Félmaraton, Mapei Szigligeti Félmaraton, újHÁZ Centrum Napfelkelte Félmaraton |
Esemény alapú aktivációk |
hdOpen! Kft | Pályázat és találkozó a Középsuli és a Converse szervezésében |
Esemény alapú aktivációk |
Kiss András EV. - AK Marketing | Kőszegi Sörsétány |
Esemény alapú aktivációk |
Kreatív Kontroll Kft. | Content Plage |
Esemény alapú aktivációk |
Marketing Store Kft. | 20 éves a Forte Music - Budapest Music Expo 2018 |
Esemény alapú aktivációk |
Marketing Store Kft. |
Az én napom! - szépségnap |
Esemény alapú aktivációk |
Extreme Net Kommunikációs Ügynökség | PORT.hu chatbot |
Egyéb digitális megoldások |
Extreme Net Kommunikációs Ügynökség | Hol van a csomagom? - Express One Hungary chatbot alkalmazás |
Egyéb digitális megoldások |
Klausz Social Group Kft. | Imázsépítés trollkodó influencerekkel - vagy ellenére... |
Egyéb digitális megoldások |
Marketing Store Kft. | Liquor Store kreatív outdoor kampány |
Design és kreatív |
Marketing Store Kft. | Lochner irodadekoráció |
Design és kreatív |
Marketing Store Kft. | Országjáró Medve pólótervek |
Design és Kreatív |
Billingo | Billingo - Léteznek ciki dolgok |
Közösségi média megoldások |
Chiro Marketing Kft | Rolitúra közösségi média jelenlét |
Közösségi média megoldások |
Marketing Store Kft. | "Mutasd meg, milyen A Te Metallicád" |
Közösségi média |
Marketing Store Kft. | „Az erő ott van a véredben” kampány |
Kis költségvetésű integrált kampányok |
Marketing Store Kft. |
Ingyen riasztó -Vagyonvédelmi rendszer kampánya | Kis költségvetésű integrált kampányok |
Billingo | Billingo - eBook | Online felületen futó kampányok |
Extreme Net Kommunikációs Ügynökség | 3X-os esély - PostaUtasŐr kampány | Online felületen futó kampányok |
Marketing Store Kft. | Vascular hiperlokális DM kampány |
Direkt marketing megoldások |
Marketing Store Kft. | „PONT NEKED” Pontgyűjtő Program |
Ügyfél-elégedettségi programok |
- 2017 -
A szolgáltatói oldalról a Kreatív Vonalak Kft. lett Az Év Marketing partnere 2017-ben ,
megbízói/ügyféloldalról pedig a Platán Autóház Kft. viselheti Az Év Marketingaktív Vállalkozása 2017 címet.
2017. november 15-én került sor a harmadik Országos Marketinggyémánt Díj pályázat díjátadójára, amelynek az MMSZ 28. Országos Marketing Konferenciája adott otthont.
A marketingszakma első számú konferenciáján három napon keresztül csaknem 100 neves előadótól kaphattak inspirációt a munkájukhoz a résztvevők. A rendezvény három napja alatt összesen közel 700 szakember volt kíváncsi a legújabb marketing trendekre és fedezték fel a marketing valódi világát.
A Magyar Marketing Szövetség 2015-ben partnereivel együtt megalapította az Országos Marketinggyémánt Díjat, amely elsősorban, de nem kizárólag a kis-és középvállalkozások fejlesztésében nélkülözhetetlen marketingtevékenységre kívánja felhívni a figyelmet és a sikeres, hatékony marketing-megoldások elismerésével és azok népszerűsítésével hozzájárul az igényes, szakmailag helyes gyakorlat elterjedéséhez.
Az MMSZ kiemelten fontosnak tartja, hogy a kisebb költségvetésből megvalósuló marketingaktivitásoknak is platformot adjon ezzel is támogatva a szolgáltatói oldal legkiválóbb ügynökségeit, megbízói oldalról pedig a marketing-aktív vállalkozásokat, márkatulajdonosokat.
A marketinggyémánt díj megalapításával a szervezőknek többek között az volt a célja, hogy a marketingszakma kisebb piaci szereplőinek is teret adjanak, hiszen a legtöbb szakmai díj elsősorban a nagy ügynökségek és nagy márkák kiváltsága.
A harmadik évben 71 nevezés érkezett a kiírásra 11 kategóriában. Kilenc cég egynél több pályázattal nyert marketing gyémántot, míg 16 cég egy-egy pályázattal nyert. Idén a márkaépítés és az esemény alapú aktivációk kategória volt a legnépszerűbb, amelyre 20 és 14 nevezés érkezett. Az ismert szakemberekből álló zsűri a pályamunkákat a megalapozott tervezés, a kreativitás, a szakszerű megvalósítás, a kitűzött célok elérését jelentő hatásosság és a források célszerű felhasználását jelentő hatékonyság szempontjai alapján értékelte. Minden olyan pályázat, amely megfelelt a zsűri előzetesen meghirdetett kritériumrendszerének elnyerte az Országos Marketinggyémánt Díj gyémánt elismerését.
Az idei év fődíjasait az Országos Marketing Konferencia szakmai grémiuma előtt ismerték el. Szolgáltatói oldalon a Kreatív Vonalak Kft. lett az egyik fődíjas, aki ezentúl viselheti „Az Év Marketing Partnere 2017" kitüntető címet, megbízói/ügyféloldalon pedig a Platán Autóház Kft. lett, aki ezentúl viselheti „Az Év Marketingaktív Vállalkozása 2017” kitüntető címet.
A Kreatív Vonalak Kft. 10 benyújtott nevezéssel 8 marketinggyémánt díjat nyert el. A Platán Autóház Kft. 4 pályázattal indult, melyből mind a négy részesült marketinggyémánt elismerésben. A pályázat kiírása szerint, aki a legtöbb gyémántot nyeri el az lesz az adott évben „Az Év Marketing partnere", és „Az Év Marketingaktív Vállalkozása”.
A (fő)díjazottak értékes nyereményekben részesültek, a Magyar Marketing Szövetség kiemelt partnerének, a Magyar Telekom jóvoltából.
A Magyar Marketing Szövetség folyamatosan azon dolgozik, hogy a magyar kis– és közepes vállalkozások, illetve az iparág kisebb szereplői szerves részévé válhassanak a hazai és nemzetközi marketing szakmának, lépést tarthassanak a legfrissebb megoldásokkal, és ezáltal új szintre helyezhessék üzletfejlesztésüket, marketingtevékenységüket.
Minden marketinggyémánt díjazott kap egy elektronikus védjegyet, melyet fel tud használni az online és offline kommunikációs tevékenységeik során.
Idén egy különdíj is kiosztásra került. „Az Év Marketing Nagykövet” különdíjban azon szervezet részesült, amely a legtöbb pályázatott nyújtotta be, ezzel is bizonyítva, hogy az elmúlt egy évben, komplex és aktív marketingtevékenységet végzett. Az idén a Marketing Store Kft. kapta meg az „Év Marketing Nagykövet” elismerést.
Marketinggyémánt elismerésben részesült cégek
Cégnév | Pályamű |
Kategória |
Abatox Kft. | Büdösbogár térkép kampány |
Márkaépítés |
CBA Kft. | Kasszás Erzsi kampány | Márkaépítés |
Extreme Net Kft. | Kulcs-Soft „Csapatban erősek vagyunk” kampány | Márkaépítés |
Jövő Építők TDM Kh. Egyesülete | www.gyoparosfurdo.hu-településmarketingünk zászlóshajója | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | Az 1000 Út utazási iroda márkájának megújulása | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | A Reflexshop márka erősítése | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | A Novo-Lab Kft. márkaépítése | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | A Liliput Játékvilág márkaépítése: Mi a manó? | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | Formabontó a mélyhűtőben: Party Miiix | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | Családi ékszerboltok egyedi stílusban: Ecsedi Ékszer | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | A ThermoDam márka erősítése | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | Whisky Bar Budapest szívében: Good Spirit Bar |
Márkaépítés |
MOM Sport | FitParádé 2017 - multisport fesztivál |
Márkaépítés |
Platán Autóház Kft. | SEAT márka építése Nyíregyházán és vonzáskörzetében (SEAT jótékonysági tesztvezetés) |
Márkaépítés |
Bowman and Becker Kft. | Tihanyi és Szigligeti Félmaraton |
Esemény alapú aktivációk |
Faster Promotion Kft. | Magyar Everest Expedíció 2017 – b2b esemény a potenciális partnerek és a sajtó részére |
Esemény alapú aktivációk |
Klausz Social Group Kft. | VeszprémFest teljeskörű közösségi média kommunikációja | Esemény alapú aktivációk |
Marketing Store Kft. | Babalu_fitbalance 2016 |
Esemény alapú aktivációk |
Marketing Store Kft. | BradoLife Baciirtók bevetésen a Szegedi Ifjúsági Napokon |
Esemény alapú aktivációk |
Marquard Media Magyarország | Playboy Hero |
Esemény alapú aktivációk |
MOM Sport | Hollywood Kreatív Ügyfél Party |
Esemény alapú aktivációk |
NEXON Kft. | IT-Kikötő 2017 |
Esemény alapú aktivációk |
Platán Autóház Kft. | ŠKODA KODIAQ bemutató - Vissza a természetbe, túra az új KODIAQ-al |
Esemény alapú aktivációk |
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata | Nyár végi teker(g)ő |
Esemény alapú aktivációk |
TÉRSÉGI HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI Nonprofit Kft. |
Szelektív Szombat |
Esemény alapú aktivációk |
Chiro Marketing Kft. | Livia Lippi termékbevezetés |
Tartalommarketing |
Kreatív Kontroll Kft. | Tartalommarketing-folyamat a Nietsch Kft. részére |
Tartalommarketing |
Kreatív Kontroll Kft. | Vienna Life blogfelületének létrehozása és menedzselése |
Tartalommarketing |
Marketing Store Kft. | Marketing Storey Magazin |
Tartalommarketing |
Naurel Manufaktura Kft.(Ügynökség: Innovative Group) | Tartalommarketing c. nevezés |
Tartalommarketing |
Designabc | L'amia Natura termékcsomagolás arculat |
Design és Kreatív |
TUDÁSKLASZTER NONPROFIT KFT. | REMODEL STÚDIÓ |
Design és Kreatív |
Ads Interactive Network Kft. | McDonald’s Dupla Clubhouse |
Online felületen futó kampányok |
INTREN | #accent10év - Jubileumi Accent Hotels kampány |
Online felületen futó kampányok |
INTREN | Alinda.hu - Impulzus vásárlás online |
Online felületen futó kampányok |
Naurel Manufaktura Kft. |
Online felületen futó kampányok c. nevezés | Online felületen futó kampányok |
Ihász Csaba Vendéglátóipari Kft. | Szerencsemák asztali naptár | Kis költségvetésű értékesítési célzatú integrált kampányok |
Marketing Store Kft. | Vigyázz, Kéz, Kórokozók - Brado Life kampány | Kis költségvetésű értékesítési célzatú integrált kampányok |
Platán Autóház Kft. | Das WeltAuto – Magas árpozíciójú használt autók értékesítése minimális marketing költséggel |
Kis költségvetésű értékesítési célzatú integrált kampányok |
sxm-Network Kft. - Adamic | Rentingo - Belakoltatva |
Kis költségvetésű értékesítési célzatú integrált kampányok |
Extreme Net Kft. | Hello Bringás mobilapplikáció bevezető és márkaépítő kampány |
Közösségi média megoldások |
Folklór Kulturális Közalapítvány |
A XXVII. Csángó Fesztivál szponzorációs marketingje |
Ügyfél–elégedettségi programok |
Klausz Social Group Kft. | Rozé, Rizling és Jazz Napok ügyfélorientációjú közösségi média kommunikációja | Ügyfél–elégedettségi programok |
Platán Autóház Kft. | Ismeretlenből ajánló ügyfél - A Csősz-Platán Cégcsoport clienting filozófiája | Ügyfél–elégedettségi programok |
Marketing Store Kft. |
NaJa Forest Bio Folyékony Gomba Kivonatok (étrend-kiegészítő termékcsalád) promóciója | Produkciós és nyomdai gyártások |
Naurel Manufaktura Kft. (Ügynökség: Innovative Group) |
Egyéb digitális megoldások c. nevezés | Egyéb digitális megoldások |
- 2016 -
A szolgáltatói oldalról az INTREN Kft. lett Az Év Marketing partnere 2016-ban ,
megbízói/ügyféloldalról pedig a Naurel Manufaktúra Kft. viselheti az Az Év Marketingaktív Vállalkozása 2016 címet
2016. november 17-én került sor a második Országos Marketinggyémánt Díj pályázat díjátadójára, melynek az MMSZ 27. Országos Marketing konferenciája adott otthont.
A Nagy Marketing Vágtán két napon keresztül közel 100 neves előadótól kaphattak inspirációt a munkájukhoz a résztvevők. A rendezvény két napja alatt összesen közel 700 szakember volt kíváncsi a legújabb marketing trendekre és közösen készültek fel a jövő évi marketing kihívásokra.
A Magyar Marketing Szövetség az Országos Marketinggyémánt Díj pályázatot azért alapította, hogy felhívja a figyelmet a KKV-k fejlesztésében nélkülözhetetlen marketingtevékenységre, annak sokszínűségére, eredményességére. A sikeres, hatékony marketingmegoldások elismerésével és azok széleskörű népszerűsítésével az MMSZ hozzájárul az igényes, szakmailag helyes gyakorlat elterjedéséhez, segíti a tapasztalatcserét, s benne a cégek és a marketingesek közötti együttműködést.
A második évben 65 nevezés érkezett a kiírásra 9 kategóriában. Hét cég egynél több pályázattal nyert marketing gyémántot, míg 15 cég egy-egy pályázattal nyert. Idén a márkaépítés és az online felületen futó kampányok kategória volt a legnépszerűbb, melyre 16-16 nevezés érkezett. Az ismert szakemberekből álló zsűri a pályamunkákat a megalapozott tervezés, a kreativitás, a szakszerű megvalósítás, a kitűzött célok elérését jelentő hatásosság és a források célszerű felhasználását jelentő hatékonyság szempontjai alapján értékelte. Minden olyan pályázat, amely megfelelt a zsűri előzetesen meghirdetett kritériumrendszerének elnyerte az Országos Marketinggyémánt Díj gyémánt elismerését.
Az idei év fődíjasait az Országos Marketing Konferencia szakmai grémiuma előtt ismertük el. Szolgáltatói oldalon az INTREN Kft. lett az egyik fődíjas, akiezentúl viselheti „Az Év Marketing Partnere 2016" kitüntető címet, megbízói/ügyféloldalon pedig a Naurel Manufaktúra Kft.lett, aki ezentúl viselheti„Az Év Marketingaktív Vállalkozása 2016” kitüntető címet.
Az INTREN 9 benyújtott nevezéssel 7 marketinggyémánt díjat nyert el. A Naurel Manufaktúra Kft. 4 pályázattal indult, melyből 3 részesült marketinggyémánt elismerésben. A pályázat kiírása szerint, aki a legtöbb gyémántot nyeri el az lesz az adott évben „Az Év Marketing partnere", és „Az Év Marketingaktív Vállalkozása”.
A (fő)díjazottak értékes nyereményekben részesültek, a Magyar Marketing Szövetség partnereinek jóvoltából, a nyeremények összértéke meghaladta a 2 millió Forintot.
A Magyar Marketing Szövetség folyamatosan azon dolgozik, hogy a magyar kis– és közepes vállalkozások szerves részévé válhassanak a hazai és nemzetközi marketing szakmának, lépést tarthassanak a legfrissebb megoldásokkal, és ezáltal új szintre helyezhessék üzletfejlesztésüket, marketingtevékenységüket.
Minden marketinggyémánt díjazott kap egy elektronikus védjegyet, melyet fel tud használni az online és offline kommunikációs tevékenységeik során.
Idén két új különdíj is kiosztásra került. Az Országos Marketinggyémánt Díj 2016-os kiírásának Marketing hatékonysági különdíját a Kreatív Vonalak Kft. nyerte el, akinek az összes benyújtott pályázata marketinggyémánt elismerésben részesült.
Marketing Nagykövet különdíjban azon szervezetek részesültek, amelyek a legtöbb pályázatot nyújtották be, ezzel is bizonyítva, hogy az elmúlt egy évben, komplex és aktív marketingtevékenységet végeztek. Az idén szolgáltatói oldalról az Intren Kft., a Profelis Kft., a Kreatív Vonalak Kft. és az Extreme Net Kft. ügynökségek kapták meg a Marketing nagykövet elismerést, míg megbízói oldalról a Naurel Manufaktúra Kft., és Hegyvidék Sportcsarnok és Sportközpont Kft.
Marketinggyémánt elismerésben részesült cégek
Cégnév | Pályamű |
Kategória |
Extreme Net Kft. | Schneider nemzetközi imázsvideók |
Márkaépítés |
Extreme Net Kft. | Posta Biztosító olimpiai kampány | Márkaépítés |
Hegyvidéki Sportcsarnok és Sportközpont Kft. (MOM Sportközpont) | FitParádé 2016 - multisport fesztivál | Márkaépítés |
Jövő Építők TDM Kh. Egyesülete | www.facebook.com/gyoparos, mint marketingtevékenységünk “zászlóshajója" | Márkaépítés |
Kiss András AK Marketing | Kőszegi Sör “Egy legenda visszatér” | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | Márkaépítés az Albion Languagesnél | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | Márkaépítés a Miador esetében | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | A győri Motel Next márkaépítése | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | Márkaépítés a Greendom Kft.-nél | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | A Reflexshop márkájának megújítása | Márkaépítés |
Kreatív Vonalak Kft. | Márkaépítés a Thermo-Dam részére | Márkaépítés |
Mediadigital Visual Agency Kft. | Amber's French Bakery & Cafe - pékség, cukrászda és kávéhaz piaci megalapozása és az Amber's brand elterjesztése, ismertté tétele a meghatározott célcsoportoknál. |
Márkaépítés |
Profelis Kft. | Márkaépítés kategória I. - Duna Medical Center |
Márkaépítés |
Profelis Kft. | Márkaépítés kategória II. - Duna Medical Center |
Márkaépítés |
Softelle Europe Kft. | Softelle brand bevezetése |
Márkaépítés |
Twinner Hungária Kft. | Ricola svájci gyógynövényes cukorka, a köhögésmentes koncertélményért! |
Márkaépítés |
Ads Interaktív | Kia Optima Sprotswagon országos bevezető kampány | Online felületekre integrált kampány |
Első Magyar Egészségügyi Marketing Kft. | Facebook fizetett hirdetések, Adwords keresési hálózaton futó hirdetések, Display hirdetések, YouTube hirdetés, banner, e-DM |
Online felületekre integrált kampány |
Extreme Net Kft. | Munkatársaim performance alapú kampány |
Online felületekre integrált kampány |
Extreme Net Kft. | Corvin Pláza és Duna Pláza online kampány |
Online felületekre integrált kampány |
INTREN Kft. | Apróséf hírlevélkampány |
Online felületekre integrált kampány |
INTREN Kft. | SeraphStore.com – Értékesítés ösztönzés |
Online felületekre integrált kampány |
INTREN Kft. | Logiscool – Iskolakezdés 2016 |
Online felületekre integrált kampány |
INTREN Kft. | Behind the clouds - Fesztiválpoló |
Online felületekre integrált kampány |
Naurel Manufaktura Kft. |
Naurel webáruház |
Online felületekre integrált kampány |
Netrisk.hu Első Online Biztosítási Alkusz Zrt. | Netrisk.hu Lakásbiztosítási Kampány |
Online felületekre integrált kampány |
Profelis Kft. | Kis költségvetésű integrált kampány - Duna Medical Center Egyedi videóinterjú sorozat kampány bemutatása |
Online felületekre integrált kampány |
Profelis Kft. | Online felületre integrált kampány I. - Duna Medical Center |
Online felületekre integrált kampány |
Profelis Kft. | Online felületre integrált kampány II. - Duna Medical Center |
Online felületekre integrált kampány |
Csősz Kft. - Platán Autóház Kft. | Az új ŠKODA Superb és Superb Combi VIP bemutató rendezvénye a Platán Autóház Kft.-nél |
Esemény alapú aktivációk |
Hegyvidéki Sportcsarnok és Sportközpont Kft. (MOM Sportközpont) | Studio 54 - kretív ügyfélparti |
Esemény alapú aktivációk |
Interword Kft. | I. Retronic Fesztivál |
Esemény alapú aktivációk |
Kiss András AK Marketing | KŐSZEGI SÖR BEMUTATÓ HÉTVÉGE |
Esemény alapú aktivációk |
Linde Magyarország Anyagmozgatási Kft.v | Linde Targoncakupa 2016 |
Esemény alapú aktivációk |
Nexon Kft. | NEXON IT-Kikötő Konferencia |
Esemény alapú aktivációk |
Dunapack Kft. | Tartalommarketing a Dunapacknál | Tartalommarketing |
Extreme Net Kft. | Schneiderpen Hungary Facebook oldal | Tartalommarketing |
Kreatív Kontroll Kft. | Sodexo inbound marketing funnel felépítése | Tartalommarketing |
Naurel Manufaktura Kft. (Ügynökség: Innovative Group) |
Naurel webáruház |
Tartalommarketing |
INTREN Kft. | Bátor böngésző |
Egyéb digitális megoldások |
INTREN Kft. | Morderous affair |
Egyéb digitális megoldások |
INTREN Kft. | NIOK - Összefon! |
Egyéb digitális megoldások |
Hegyvidéki Sportcsarnok és Sportközpont Kft. (MOM Sportközpont) | FitParádé 2016 - reklámfilm | Produkciós és nyomdai gyártások |
Rézangyal Kft. | "Rézangyal - 10 years of..." kampány | Produkciós és nyomdai gyártások |
Naurel Manufaktura Kft. |
Naurel webáruház | Közösségi média megoldások |
Octonull Kft. | Billingo online számlázó web app és promóciós oldal | Design - Kreatív |
- 2015 -
A szolgáltatói oldalról az INTREN lett Az ÉV Marketing Partnere 2015-ben,
megbízói / ügyféloldalról pedig az iData Kft. viselheti Az Év Marketingaktív Vállalkozása 2015 címet.
2015. november 12-én került sor az első Országos KKV Marketing Díj pályázat díjátadójára, melynek az MMSZ 26. Országos Marketing konferenciája adott otthont.
A Magyar Marketing Szövetség az Országos KKV Marketing Díj pályázatot azért alapította, hogy felhívja a figyelmet a KKV-k fejlesztésében egyre fontosabbá és egyre intenzívebbé váló marketingtevékenységre, annak sokszínűségére, eredményességére. A sikeres, hatékony marketingmegoldások elismerésével és azok széleskörű népszerűsítésével az MMSZ hozzájárul az igényes, szakmailag helyes gyakorlat elterjedéséhez, segíti a tapasztalatcserét, s benne a cégek és a marketingesek közötti együttműködést.
Az első évben 62 nevezés érkezett a kiírásra 38 cég által, 11 kategóriában. Tizenegy cég egynél több pályázattal nyert marketing gyémántot, míg 19 cég egy-egy pályázattal nyert. Idén a márkaépítés kategória volt a legnépszerűbb, melyre összesen 18 nevezés érkezett. Az ismert szakemberekből álló zsűri a pályamunkákat a megalapozott tervezés, a kreativitás, a szakszerű megvalósítás, a kitűzött célok elérését jelentő hatásosság és a források célszerű felhasználását jelentő hatékonyság szempontjai alapján értékelte. Minden olyan pályázat, amely megfelelt a zsűri előzetesen meghirdetett kritériumrendszerének elnyerte az Országos KKV Marketing Díj gyémánt elismerését. Minden marketinggyémánt díjazott kap egy elektronikus védjegyet, melyet fel tud használni az online és offline kommunikációs tevékenysége során.
Az MMSZ két fődíjat hozott létre. Erre azért volt szükség, mert a szolgáltatói oldal, valamint a megrendelői/ügyféloldal jellegükből és működésükből adódóan nem hasonlíthatóak össze.
A 2015. év fődíjasai, szolgáltatói oldalról az INTREN lett, aki ezentúl viselheti "Az Év Marketing Partnere 2015" kitüntető címet, megbízói/ügyféloldalról pedig az iData Kft. lett, aki ezentúl viselheti "Az Év Marketingaktív Vállalkozása 2015" kitüntető címet.
Az INTREN 6 benyújtott nevezéssel 4 marketinggyémánt díjat nyert el. Az iData Kft. 9 pályázattal indult, melyből 5 részesült marketinggyémánt elismerésben. A pályázat kiírása szerint, aki a legtöbb gyémántot nyeri el az lesz az adott évben „Az Év Marketing partnere", és „Az Év Marketingaktív Vállalkozása”.
Továbbá a két fődíjas, térítésmentes egynapos workshopot vehet igénybe egy előre egyeztetett témában, melyet a Magyar Marketing Szövetség szakemberei nyújtanak.
Göbölyösné Mátrahegyi Anna, az Observer Budapest Médiafigyelő képviseletében adta át külön felajánlásukat, egy-egy éves médiafigyelő szolgáltatást a két fődíjasnak, az INTREN-nek és az iData Kft.-nek, hogy ezzel is támogassák a fődíjasokat kommunikációs tevékenységük során.
Az MMSZ azoknak a cégeknek, akik nem részesültek marketing gyémánt elismerésben - igény esetén - utólagosan rövid értékelést ad a benyújtott pályázatáról.
Az MMSZ küldetése, hogy a marketinget a gazdasági életben hatékonyan alkalmazzák és hogy a marketing szakma színvonalát továbbfejlessze, ennek szellemében egész évben segíteni kívánja a mikro, kis-és középvállalkozásokat is térítésmentes szakmai tanácsadással a Fogadóóra intézményének keretén belül. A fogadóórát a Magyar Marketing Szövetség szakemberei tartják minden hónap első csütörtökén az MMSZ irodájában, egy előre egyeztetett időpontban és témában.
Természetesen 2016-ban is kiírásra kerül az Országos KKV Marketing Díj pályázat. Továbbra is tizenegy kategóriában lehet majd pályázni, a 2015. október 1. és 2016. október 15. között megvalósított, illetve megvalósuló aktivitásokkal. A pályázó cégeknek be kell mutatniuk a megvalósított marketingtevékenység előkészítésének, megvalósításának és eredményessége értékelésének folyamatát!
Marketinggyémánt elismerésben részesült cégek
Cégnév | Pályamű |
Kategória |
Aquaworld Resort Budapest | Aquaworld Resort Budapest brandváltás |
Márkaépítés |
Baggio Private Travel | Baggio Private Travel | Márkaépítés |
Biofilter Környezetvédelmi Zrt. | Biofilter 25 éves kampány | Márkaépítés |
CORWELL Kft. | Hostess promóció és Facebook kampány | Márkaépítés |
GlobalPlaza Kft. | globalplaza.hu - az üzlet és termékkereső portál |
Márkaépítés |
Goodwill Pharma Kft. | Szent-Györgyi Albert vitamincsalád |
Márkaépítés |
High Care Cosmetics Hungária Kft. | High Care® Center / Stúdió Franchise Rendszer |
Márkaépítés |
Hegyvidéki Sportcsarnok és Sportközpont Kft. (MOM Sportközpont) |
FitParádé - multisport fesztivál |
Márkaépítés |
iData Kft. | Az iData Kft. márkaismertség növelése a GPS-es nyomkövetés szegmensben | Márkaépítés |
INTREN | Accent Hotels brandépítés- az élmény a részletekben rejlik | Márkaépítés |
Ligno Art Kft | Ligno Art Brand építés | Márkaépítés |
Mitte Communications Kft. | Rebranding a SEAWING Kft. részére | Márkaépítés |
Mol-Control Automatizálási és Fejlesztési Kft. | ECO-MOD-SYSTEM® | Márkaépítés |
Netrisk.hu Zrt. | Az Utazasnet.hu márka és utazási portál bevezetése a magyar piacra | Márkaépítés |
Pannon Piac Kereskedőház Korlátolt Felelősségű Társaság | A BabyWine teljes product line-jának hazai aktivációja | Márkaépítés |
Bormaraton Kft. | Nemzeti Bor Maraton | Esemény alapú aktivációk |
Klausz Social Group Kft. | Közösségi média nap | Esemény alapú aktivációk |
Marquard Media Magyarország Kft. | Instyle Stílusba hozunk Roadshow 2015 | Esemény alapú aktivációk |
Marquard Media Magyarország Kft. | JOY NAPOK | Esemény alapú aktivációk |
MUZIX GROUP KFT. | BE PARTYPROOF | Esemény alapú aktivációk |
Citroen M5 Center | Autózás élménye franciául | Kis költségvetésű integrált kampányok |
Első Magyar Egészségügyi Marketing Kft. | Vp-Med Egészségcentrum és Oktatási Központ marketing terve és megvalósítása | Kis költségvetésű integrált kampányok |
iData Kft. | Útdíjas termékek értékesítése | Kis költségvetésű integrált kampányok |
NEXON Kft. | Nexon Port kampány bemutatása | Kis költségvetésű integrált kampányok |
Budai Egészségközpont | Tartalommarketing a Budai Egészségközpont | Tartalommarketing |
Naurel Manufaktura Kft. (Ügynökség: Innovative Group)
|
Naurel.hu webáruház - tartalommarketing nevezés | Tartalommarketing |
Goodwill Pharma Kft. | Szent-Györgyi Albert vitamincsalád | Design és Kreatív |
INVITRO Kutató-Fejlesztő Kft. | Erdőfalvi család | Design és Kreatív |
Pannon Piac Kereskedőház Korlátolt Felelősségű Társaság | A BabyWine teljes product line-jának hazai aktivációja | Design és Kreatív |
Schiedel Kéménygyár Kft. | Minden kémény szeretne egy kicsit Schiedel lenni | Design és Kreatív |
Idata Kft. | Sikeres FB-os jelenlét B2B szegmensben | Közösségi média megoldások |
INTREN | Accent Hotels 2014-es karácsonyi kampánya | Közösségi média megoldások |
INVITRO Kutató-Fejlesztő Kft. | Erdőfalvi család | Közösségi média megoldások |
Klausz Social Group Kft. | VeszprémFeszt közösségi média kommunikációja | Közösségi média megoldások |
Budai Egészségközpont | A Budai Egészségközpont Ügyfél-élmény programja | Ügyfél-elégedettségi program |
ClientFirst Consulting Kft. | Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban Díj és Program | Ügyfél-elégedettségi program |
INTREN | Okosjáték.hu webshop eladásainak növelése | Online felületen futó kampányok |
INTREN | A Trendmaker webshop eladásainak növelése a Facebook segítségével | Online felületen futó kampányok |
MobilPort Kft. | Click 4 Skill a mobil nyelvtanár! |
Egyéb digitális megoldások |
Webshop Marketing Kft. | OptiMonk, az intelligens popup technológia |
Egyéb digitális megoldások |
iData Kft. | Útdíjas termékértékesítés telemarketinges csatornán |
Direkt marketing megoldások |
Schiedel Kéménygyár Kft. | Minden kémény szeretne egy kicsit Schiedel lenni |
Direkt marketing megoldások |
iData Kft. | Termékbemutató videó készítése a Business Wall of Fame Üzleti Appok versenyére |
Produkciós és nyomdai gyártások |
Pureco Kft. | Water solutions - Pureco Kft. technológiai kiadványa |
Produkciós és nyomdai gyártások |